Randall Stone
közösségi szolgálatok vezetője Tíz éven át azért imádkoztam, hogy máshol szolgálhassam az Úr Jézust, nem ott, ahol akkor laktam és egy magyar barátomtól, Bélától hallottam az Élet Szaváról. A következő nyáron egy rövidebb missziós út alkalmával, eljöttem a táborba angolt tanítani. Ezen a missziós úton hallottam az Élet Szava Bibliaiskoláról és arra gondoltam, hogy talán ez lehet az a lehetőség, amiért már annyi ideje imádkoztam. Két hónappal később, hitből jelentkeztem a bibliaiskolába. Ez azt jelentette, hogy fel kellett adnom az addigi munkámat egy közepes nagyságú banknál, kiárusítani a cuccaimat, esetleg elajándékozni és elköltözni egy messzi országba. Másodéves koromban, az akkori diákvezető, Gábor, megkért, hogy az iskola végeztével csatlakozzak én is a diákvezetők közé. Feleségemmel, Tímeával is itt ismerkedtem meg a bibliaiskolában és a diplomaosztóm után házasodtunk össze. Timi akkor már itt dolgozott a diákvezetőkkel, mert ő már korábban elvégezte a bibliaiskolát. Feleségemmel 4 kis gyermeket nevelünk. A közösségi feladatok vezetőjeként fő feladatom a diákok munkájának megszervezése és ösztönzése. Hálás vagyok Istennek ezért a munkáért és igyekszem lelkesen és odaadóan szolgálni Őt ezekben a feladatokban. |