Jelentkezési feltételek
- A nemzetközi jelentkezőknek augusztus 7-ig, a magyaroknak pedig legkésőbb augusztus 11-ig kell leadniuk jelentkezésüket.
- Betöltött 17. életév, legkésőbb a regisztráció napjáig.
- Befejezett középiskolai tanulmányok, ez alapján tudunk majd tanúsítványt kiállítani a bibliaiskolai tanulmányok végeztével. Mindenki más egyéni elbírálásban részesül és óralátogatói státuszban lesz, majd végül látogatási bizonyítványt kap.
- Minden jelentkezőnek bizonyságot kell tennie arról, hogy újjászületett hívő Jézus Krisztusban és őszinte érdeklődést és vágyat tanúsít Isten igéjének tanulmányozására.
- Minden jelentkezőnek egyet kell értenie a WOL Élet Szava Hitvallásával és taníthatónak és/vagy nyitottnak kell lennie azon nézetekben, amikben nem ért egyet (valamint félre tenni és nem terjeszteni a saját nézeteit az iskola ideje alatt). A jelentkezőnek alá kell vetnie magát a Bibliaiskola 'Magatartási szabályzatának' is.
- Minden jelentkezőnek jó egészségi állapotban kell lennie ahhoz, hogy hatékonyan részt tudjon venni az iskolában.
- Minden jelentkezőnek folyékonyan kell tudnia magyarul vagy angolul.
- Azok a jelentkezők, akik az EU határain kívülről érkeznek, érvényes útlevéllel vagy más megfelelő úti okmánnyal kell rendelkezniük ahhoz, hogy Magyarországra beutazhassanak. Az útlevélnek/igazolványnak a diplomaosztó után még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
- Magyarországra érkezésüket követően rövid időn belül, a nem EU-s diákok tartózkodási engedélyt fognak kérvényezni. A WOL Élet Szava munkatársai segíteni fognak a kérelem kitöltésében és a bevándorlási hivatalhoz való szállításban. Minden kérvényt igénylőnek rendelkeznie kell egészségügyi biztosítással is és ezt be is kell mutatni a hivatalban. Ez törvényi előírás.
- Bizonyos országok állampolgáraitól kérhetik azt is, hogy anyagi bizonyítékot is szolgáltassanak arra vonatkozóan, hogy megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkeznek a tandíj és személyes költségek fedezésére. Ezek alapján állítja ki a hivatal a tartózkodási engedélyt.
- A WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány Bibliaiskolája Magyarországon nem akkreditált, az állam által nem elismert oktatási intézmény, ezért a bibliaiskolánkban folytatott tanulmányok ideje alatt a tanulók egészségügyi ellátásra nem jogosultak. Minden tanuló saját felelőssége befizetni az egészségügyi szolgáltatás díját az adóhatóság felé, illetve az alól való mentesítést kérelmezni szociális rászorultság esetén. Érvényes egészségügyi biztosítás nélkül bibliaiskolánkban tanulmányok nem folytathatók.